Történetek Ammora Világából

A Tűz Csókja Gratherm város felett sötét felhők gyülekeztek. Olyan baljós, keserű szél támadt, ami csakis szörnyű dolgok eljövetelét jósolta. Végig cikázott az üres utcákon, gyászos keringőt lejtett a némaságba burkolózott piactéren. Félve lopózott be az üresen kongó mágustorony sötét, hideg folyosóira. Nem talált semmit és senkit, ami maradásra bírta volna, így tovább indult a hatalmas, mozaikos ablakokkal díszített palota felé. Ott találkozott az első emberrel.      Az őszülő király, mint mindig, akkor is a trónján pihent. Remegő kézzel egy gyűrött pergament szorongatott. Nem nézett rá, nem olvasott bele, hiszen már mindent tudott. Nevek és parancsok, ennyi állt csak rajta. Tizenkét név, tizenkét parancs, tizenkettő mágus halálos ítélete. Fájdalmas, szívszaggató iromány, ami ékes bizonyítéka volt annak, hogy a mágusok lázadása sem maradhat megtorlás nélkül.      Halkan sóhajtott Zomend király és félre hajította a papírt. Nem bírt ránézni, gyűlölte, mint ahogy a parancsot is,

Szajhák Szerelme Vannak mesék, amik úgy kezdődnek, hogy valaki fontos talál valami fontosat. Olyan jelentős és felbecsülhetetlen értékű kincset, ami egy életre megváltoztatja a sorsát, ami kalandra és veszélyekkel tarkított utakra sodorja, végül pedig hőssé emeli.      Nos Werner Gross nem volt fontos, sőt egészen jelentéktelen fickó volt. Nem állt sohasem az erkölcs magaslatán, valójában egy akasztani való kurafi volt, bár abból a becsületesebb fajta. Nem hajtott végre óriás tetteket, amivel hőssé válhatott volna, viszont egészen ügyesen kártyázott és írt. Rengeteg verset írt az életről, leányokról, asszonyokról. De még ezt sem csinálta úgy, ahogy az elvárható lett volna. Félreértés ne essék, Gross nagyon jól írt, de nem dalolt az uraknak, nem dicsért dámákat, hogy némi alamizsna neki is jusson a lakomákon. Egyszerűen csak leírta, amit az élet elé sodort és mikor ezt megtette, szorosabbra húzta magán kopottas köpenyét, hogy a szél kevésbé vágja.      De egy napon, mikor Gros