Merengő Valóság
Merengő Valóság Kedves Gross, Nagyon sajnálom, hogy így búcsúzom tőled, de tudom, hogy minden erőddel azon lennél, hogy marasztalj. Te is tudod jól, hogy a távozásom oka Dienna. Meg kell találnom és így, vagy úgy pontot kell tennem a dolog végére, mert az álmok egyre keserűbbek, egyre fájóbbak. Ez az én terhem, és nem tehetnek ki ennek a fenyegetésnek. Kérlek, hogy ne próbálj utánam jönni! Próbáld meg élvezni az életet, amit Nevamer nyújthat neked, rászolgáltál. Ígérem, hogy amint lehetőségem lesz rá, felkereslek, mert a látszat ellenére ez az egy év bennem is nyomot hagyott. Csókollak, Dithrill. – – – Gratherm nyüzsgése rázta fel gondolataiból Dithrillt. A kései óra ellenére meglehetősen élénken tombolt az élet az utcákon. A tavaszi, gyümölcsillatú levegő és a kikötőből áramló halszag émelyítő elegye heves köhögésre késztette a Halálosztót. Abban a pillanatban, ahogy abba a bűzös forgatagba bezötyögött a kocsi, amivel érkezett, megbánta, hogy a Diennának címz