Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2017

Több, Mint Álom

Több, Mint Álom Gretan kicsinyke falu volt a Birodalom északi határán. Az évek és a messze szálló korszakok mind-mind rendre bebizonyították, hogy Gretan földrajzi pozíciója a lehető legrosszabb. Túl messze volt Grathermtől, hogy a király egyáltalán – már ha tudott a létezéséről – jelentőséget tulajdonítson neki. Viszont kellően közel volt a Világ Fogához, így a hegyekből portyázásra induló északiak kedvenc célpontjává avanzsált.      Éppen ezért Gretan lakói tulajdonképpen, soha semmi jóra nem számítottak. Soha sem feltételezték volna, hogy fontos események színhelye lesz a meggyötört falu.      Éltek és túléltek, ennyi tellett csak tőlük. Persze, mint minden faluban, így Gretanban is volt egy fogadó, a Kósza Malac névre keresztelve. Ami azt illeti, igen csak sok malac volt a faluban, bár kósza egy sem. Az egyetlen megélhetési forrásukat, a falu határán terpeszkedő disznótelep jelentette.      Egy napon azonban furcsa események történtek a faluban. Hogy sorsfordító esemény